Hírek
2016. December 23. 17:00, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Nem enyhül a terrorfenyegetettség Németországban

A hétfői berlini merénylet feltételezett elkövetője, Anis Amri halála után sem csökken a terrorveszély Németországban, a fokozott biztonsági intézkedések továbbra is érvényben maradnak
- jelentette be Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter pénteken Berlinben. A miniszter köszöntet mondott az olasz hatóságoknak, és külön a két olasz rendőrnek Anis Amri kézre kerítéséért. Elmondta, hogy a szövetségi bűnügyi hivatal egy szakértői csoportja Olaszországba utazik a nyomozás támogatására.
"Nagy megkönnyebbülés, hogy ez a merénylő már nem jelent többé veszélyt" - mondta Thomas de Maiziere.
A kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa közölte, hogy haladéktalanul megbeszéléseket kezd az eset szabályozási tanulságairól a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) illetékes szakminiszterével, Heiko Maas-szal, az igazságügyi tárca vezetőjével.
Hangsúlyozta, hogy már régen elkészült a belügyminisztérium tervezete a kitoloncolási szabályok szigorításáról és az elutasított menedékkérők egy csoportjára, az úgynevezett befogadott státusban lévőkre vonatkozó előírások átalakításáról.
A 12 halálos áldozatot és 56 sebesültet követelő támadás ügyének fényében új elemekkel egészíthetik ki a javaslatcsomagot - tette hozzá Thomas de Maiziere a belügyminisztériumban tartott tájékoztatóján.
Heiko Maas röviddel kollegája után, az igazságügyi minisztériumban nyilatkozott az ügyről, kiemelte, hogy Anis Amri halála után nem ér véget a merénylet "jogállami feldolgozása", a hatóságok mindent megtesznek a német főváros egyik legnépszerűbb karácsonyi vásárában kamionnal elkövetett tömeges gázolás hátterének feltárásáért.
A "jog- és biztonságpolitikai következtetésekről" rövidesen elkezdődnek az egyeztetések az igazságügyi minisztérium és a belügyi tárca között, és már januárban döntéseket hoznak majd - mondta Heiko Maas.
A hétfő este történt támadással kapcsolatban továbbra is sokkal több a meg nem erősített sajtóhír, mint a hivatalos adat, és nem egy értesülésről derül ki, hogy alaptalan.
Így például Thomas de Maiziere tájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, a német biztonsági szervek nem tudnak arról, hogy a marokkói titkosszolgálat (DST) két, szeptemberben és októberben elküldött levélben figyelmeztetett volna arra, hogy Anis Amri merényletre készül. A berlini tartományi bűnügyi rendőrség (LKA) vezetője, Christian Steiof pedig a tartományi parlament belügyi bizottságának ülése után cáfolta a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság beszámolóját, miszerint a támadás előtti napokban és a merénylet után mintegy hat órával, kedd hajnalban is készültek felvételek Anis Amriról egy berlini mecsetnél, amelyet a helyi szalafista - szélsőséges iszlamista - körök egyik központjaként tartanak számon. Az RBB által nyilvánosságra hozott felvételeken nem Anis Amri látható - szögezte le az LKA vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Külföld
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna ameri
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.
2025. Április 12. 07:46, szombat | Külföld
Hszi Csin-ping: a vámháborúnak nincs győztese
2025. Április 12. 07:43, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump különmegbízottja közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyinnal a tűzszünet előmozdítása érdekében
Az amerikai elnöki különmegbízott Oroszországban közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyin elnökkel az ukrajnai tűzszünet előmozdítása érdekében – közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2025. Április 10. 07:07, csütörtök | Külföld
Donald Trump 90 napra felfüggesztette a vámokat, Kínát kivéve
Donald Trump 90 napos szünetet rendelt el az amerikai vámok alkalmazása terén, egyben azonnali hatállyal megemelte a Kínára vonatkozó vámtételt 125 százalékra.