Hírek
2018. Június 26. 07:10, kedd |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Új klippel jelentkezik amerikai turnéja után a Belau

Friss dalával hozza el a nyarat a Fonogram-díjas formáció
A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar két év alatt több, mint 19 országban koncertezett, fesztiválokon, és klubokban egyaránt. Az első lemezük 2016-ban jelent meg, The Odyssey címmel, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A zenekar az amerikai turnéja után, de még a fesztiválon szezon előtt, friss klippel jelentkezik.
A Belau körülbelül két éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.
A Belau közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat, valamint megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A fiatal formáció két év alatt több, mint 120 koncertet adott a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban, valamint 19 különböző országban. Felléptek többet között a hollandiai Eurosonicon, az amerikai SXSW-n, a Reeperbhanon, vagy az Untold fesztiválon is.
A Belau új, Breath című dalában ezúttal a Leyya nevű osztrák formációból ismert Sophie Lindinger működik közre, akivel a zenekar először Texasban találkozott személyesen. A friss dalt Kováts Marci keverte, míg a hozzátartozó videoklip Damokos Attila és Nagy Marcell munkáját dicséri. A második Belau lemez előreláthatólag tavasszal lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre. A zenekar nyáron folytatja külföldi turnéját, valamint a legtöbb hazai fesztiválon is megfordul.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.
2025. Április 10. 07:12, csütörtök | Bulvár
Április végén rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig fesztivált Veszprémben
Április 24. és 27. között rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Veszprémben.