Hírek
2017. December 13. 13:10, szerda |
Bulvár
Forrás: mti
Zsűri: talán az eddigi legerősebb a Dal 2018 mezőnye

Talán az eddigi legerősebb mezőny jött össze a jövő évi versenyre A Dal történetében. Erről két zsűritag, Frenreisz Károly és Mező Misi beszélt az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
"Nagyon sok jó dal nem jutott be a 30-as mezőnybe. Először száz körülre szűkítettük le a beadott több mint 350 pályaművet, sok vita kellett az előzsűriben ahhoz, hogy meghozzuk a döntést" - mondta Frenreisz Károly.
Az LGT és a Skorpió alapító tagja, Kossuth-díjas rockzenész immár harmadszor szerepel A Dal zsűrijében. Mint fogalmazott, nem hisz egy nagy ívű eurovíziós dal keresésében, inkább nagyon magas színvonalú, különleges produkcióra van szükség, hasonlóra, mint amilyen idén Pápai Jocié volt.
"A Dal a mai fiatal magyar zeneszerzők, szövegírók, előadók seregszemléje, bemutatkozási lehetőség, ami fontosabb, mint az, hogy a győztes részt vesz az Eurovíziós Dalfesztiválon" - jegyezte meg Frenreisz Károly.
A közmédia versenyének egyik új zsűritagja, Mező Misi, a Fonogram-díjas Magna Cum Laude énekes-gitárosa azt mondta, sok olyan pályamű érkezett A Dal 2018-ba, amelyet számára ismeretlen előadó énekel, ezzel együtt nagyon színvonalas produkció.
"Korábban dolgoztam tehetségkutató műsorban, A Dal inkább tehetséggondozó verseny. Nagyon örülök annak, hogy ennyi jó dal van, és hogy próbáljuk előtérbe helyezni saját zenei kultúránkat. A zsűriben különböző emberek ülnek, de az ízlés nagyjából egységes volt" - szögezte le Mező Misi.
Hozzáfűzte: 2018-ban is értékes szakmai díjakat lehet nyerni, így "A Dal 2018 Legjobb Dalszövege" és a "A Dal 2018 Felfedezettje" elismerést, valamint újra megrendezik az online Akusztik Dalversenyt.
A Dal 2018 másik két zsűritagja Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő, valamint a szintén új szereplő Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész. Az ötödik zsűritag jövőre is a közönség.
Az élő dalválasztó műsor január 20-án kezdődik és hat szombaton át tart, a döntő február 24-én lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:31, kedd | Bulvár
Elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas író
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas perui-spanyol író.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.